kedd, december 09, 2014

Egészséges golyók - 3. rész

Már két egészséges golyót készítettem, amiket a fogyókúra idején fogyasztottam. Az egyik fügés-mandulás volt, kókuszos bevonattal, recept itt található hozzá, a másik vegyes száraz magvakból, aszalt gyümölcsökből készült, amihez a recept itt található. Ezekben inkább az magvas rész volt fölényben. A mostani verzióban azonban inkább az aszalt gyümölcsökön van a hangsúly. Aszalt szilva és datolya adja az édesség gerincét.

Hozzávalók:
10 szem aszalt szilva
10 darab aszalt datolya
sütőben készült szilvalekvár
100 g hámozott mandula
kb 10 szem dió
kevés rum
esetleg zöld dió befőtt

A hámozott mandulát ledaráltam. A szilvát és a datolyát nem áztattam be ezen alkalommal, hanem úgy szárazon tettem a késes aprítóba, és egyből rákanalaztam három evőkanál befőttet, majd pépesítettem. Beledobtam egy darab zöld dió befőttet, majd azzal is aprítottam, hozzáadtam a darált mandulát, összedolgoztam, kevés rummal ízesítettem, majd golyókat formáltam belőle, és a hűtőbe tettem őket pihenni. A diót 200 C-os sütőben megpirítottam, majd egy puha konyharuhába tettem, és összedörzsölgettem, hogy a héja lejöjjön, ezután ezt is ledaráltam, és ebben forgattam meg a kis gombócokat.
Készen is vagyunk.
Nagyon hatásos székrekedés esetén is.
Hasznos lehet, ha valaki nem akar lekvárt használni hozzá, beáztatni a datolyákat rumba, vagy egyszerűen kevés vízbe és hagyni ázni keveset. Ezesetben nem lesz szükség se a lekvárra se a rumra.
Nagyon ízletes kis egészséges édességet kapunk így. Kiválóan kiváltja az édes iránti vágyunkat egy golyóbis is.




Sok sikert és jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése