szerda, november 19, 2014

Bruciatini con radicchio azaz Bacon radicchióval és balzsamecettel

Új kedvencet találtam. Ez az egyszerűség levett a lábamról. Kedden a piacon felkerestem a nénit és lányát, akiktől a zöldséget és a gyümölcsöt beszerezzük. Újabban már recepteket is cserélünk, aminek szívből örülök, mert nekik köszönhetően ismertem meg a rozmaringos sütőtök és a sütőtökös kenyér receptjét. Mindkettő isteni finom, és nem egyszer került már terítékre. Kedden óriási plakáttal hirdették, hogy megjelentek az első "bruciatini"-khez alkalmas radicchió saláták, akciósan kínálták őket. Na, erről még nem hallottam, és mint mondtam, újabban receptcsere is megy nálunk, ezért kértem adjanak ötletet ehhez a bruciatinikhez. Mondták, hogy ez egy itteni tipikus étel, nagyon egyszerű, nem kell sok hozzá, csupán ez a zöldség, kevés baconszalonna, és modenai balzsamecetkrém.

Szóval bespájzoltam belőle, és milyen jól tettem. Kb 4 adagért fizettem 1 eurót, és mindezt két főre számolva.
A bacon sem egy drága mulatság, a krém pedig még annó tavasszal elkészült itthon, és a tavaszi eperszezon óta nem használtam semmire. Most örülök neki, nyáron néha idegesített, hogy nem kínáltam az olvasóknak semmi hasznosat, amihez felhasználhatták volna.
Íme tehát az orvosság erre:


Hozzávalók két főre: 
kockára vágott füstölt baconszalonna, kb 100 g
1 csokor mezei radicchio (most van szezonja)
balzsamecetkrém
bors

A radicchiót felaprítjuk. A bacont egy serpenyőben feltesszük pirulni. Mikor szép barnává sült, felöntjük a balzsamecetkrémmel, borsozzuk. Majd hozzádobjuk a radicchiót, átforgatjuk, elzárjuk a tüzet és tálaljuk.

Hogy ez micsoda fenséges étek. Ne ítéljetek külső alapján, sokkal finomabb, mint szebb. Két jókora adag után olyan elégedetten álltam fel az asztaltól. Sokszor érzem úgy, hogy egy étel kimondottan jót tesz nekem. Az ecetről köztudott, hogy vannak nagyon előnyös hatásai a szervezetre. Bizonyára, én legalábbis erről vagyok meggyőződve, visszaállítja a szervezet PH értékét. 
És ha nincs is így, ha ezzel a tudattal futunk neki, akkor így lesz. Ez az a bizonyos placebo hatás. Ez működik mindennel az életben. Ha azt mondom, hogy fogyózom, és ezt az agyam elraktározta, mint tényt, akkor fogyni fogok. Ha úgy futok neki a kúrának, hogy "elkezdem, de úgysem sikerül, mint sosem eddig", akkor valóban nem látszódik meg majd az eredmény.
Szóval ez a mai finom, de ronda ebéd ma igen jóóóót tett nekem! Holnap újra játszuk.




Fantasztikus!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése