péntek, június 13, 2014

Négygyümölcsös cheesecake gazdagon


A múltkorában találtunk egy tortafotót Varró Edinával, a csodálatos homebiszto blog írónőjével, ami meginspirált bennünket, és eldöntöttük, hogy megpróbáljuk rekonstrálni.

Nagyon szépséges torta volt, azonnal szerelembe estünk vele. Azt beszéltük meg, hogy határidő nélkül fogunk neki, mert ő is elfoglalt, ráadásul én nekikezdtem a diétámnak, tehát olyan napra kellett elkészítsem, mikorra sok barátot vártam. Persze ma úgy néz ki, senki nem ér rá, rámmarad a torta, mind. A leadott két kiló nemsokára csak egy álom marad.

Én a színek alapján fogtam neki. Úgy gondoltam, hogy ebben a melegben csakis túrótorta lehet, aminek nekifogok, hisz elsősorban hűsre vágyom, semmi vajas nem menne le a torkomon. Több réteg volt egymáson: egy csokis alul, rajta egy lila, majd fehér krémszerűség, aztán egy élénkvörös réteg, tejszínhab és eper rajta. Nyammmm!



Az enyém ma így néz ki:


Hozzávalók:

a torta alapját a sült cheesecake tésztája képezi kis kakaóval kiegészítve:

110 g tönkölyliszt

35 g mandulaliszt (őrölt mandula)
55 g cukor
90 g hideg vaj
3 evőkanál keserű kakaópor

a krémhez:
500 g philadelphia sajt
200 ml tejszín
120 g porcukor
10 g zselatinlap (5 darab)
1 citrom reszelt héja
egy vaniliarúd kikapart magvai vagy aroma

a piros gyümölcsréteghez:
epres sárgabaracklekvár
1 zselatinlap

200 ml tejszín és friss gyümölcs (eper, málna, feketeribizli) a dekorhoz a sziruphoz és ízesítéshez

A tésztához a hozzávalókat egy tálba mérjük, összemorzsoljuk, gyors mozdulatokkal, bár ebben a melegben hiába a gyorsaság, a vaj elolvad, s miután összeállt, egy sütőpapírral bélelt tepsibe lapítjuk, majd 150 C-ra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.
A tepsiben hagyjuk kihűlni.

A krémhez a krémsajtot 50 g porcukorral és a vaniliaaromával krémesre keverjük. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk. Két evőkanál tejszínt felmelegítünk, majd ebben felolvasztjuk a kifacsart zselatinlapokat, kavargatva lehűtjük kissé és folyamatosan a krémhez csorgatva azzal is jól átkeverjük. Hozzáreszeljük a citrom héját, majd a maradék tejszínből és a fennmaradt porcukorból vert kemény habot is a krémhez keverjük, ezt azonban már kézzel, óvatos mozdulatokkal.
Ebből a krémből leveszünk keveset. Egy jó marék feketeribizlit botmixerrel pépesítünk, és a levett krémhez keverjük a lila krémhez.
Természetesen minél több gyümölcsből készül, annál lilább lesz. Itt aranyárban adják az erdei gyümölcsöket, így én maradtam az egy maréknál, de így is megkapta a halványlila színt a krém.
A kihűlt tésztára öntjük, szépen elsimítjuk, majd erre kenjük óvatosan a fehér krémet és minimum 4 órára a hűtőbe tesszük.

Ha kellően megdermedt, folytathatjuk.
Én még korábban csináltam egy sárgabarackból és eperből nagyon kevés gyümölcscukorral készült dzsemet. Abból melegítettem fel egy fél üveggel, amihez hozzáadtam az előzetesen hideg vízbe áztatott majd kinyomkodott egy lap zselatint, elolvasztottam benne alaposan, majd a megdermedt krémre öntöttem, szépen eldolgoztam és újra a hűtőbe tettem.
Másnap reggel (ma) került véglegesítésre a tejszínnel és a gyümölcsökkel, illetve egy friss finom gyümölcssziruppal, amihez adtam egy marék málnát, egy marék epret feldarabolva, 10 szem feketeribizlit és 1 kanál porcukrot amit aztán addig melegítettem, míg be nem sűrűsödött. Hagytam kihűlni.
Eközben felvertem a tejszínt, én cukor nélkül, de ha valaki azzal szereti, két kanál szerintem elég hozzá bőven.

A tejszínt eldolgozzuk a torta tetején, habos babosra, majd a szirupból kis girigorikat formálunk rája, félbevágott eperrel, málnával és feketeribizlivel dekoráljuk.





Hát, ha nem is olyan, mint az eredeti, ami az ízeket illeti....nagyon finom, nagyon friss, nagyon kellemes, nagyon bendőbevaló!
Nem bánja meg senki, ha nekifut.




4 megjegyzés:

  1. Ez ám a csudi szép tortácska!!! Egy szeletke belőle és máris tele pocakkal lehet ejtőzni a napsütésben...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anikó kedves szavaid. Az én szívem tele volt gyönyörűséggel, mikor elkészült, és nagyon ízlett mindenkinek!

      Törlés
  2. Köszönöm a kedves szavakat, de csinálok valami tök mást. :) :) Ehhez hasonlót képtelen leszek alkotni, erről még mindig nem változott a véleményem. Nagyon jól néz ki, és nagyon finom. Ki kell próbálni. Csináltam bodzás eperlekvárt, esetleg azzal, vagy tavaly nagyon rákattantam a fűszeres szilva "lekvárra" ami alig fő meg és gyümölcs íze van. Esetleg ugyanez késő nyári gyümikkel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edina, szuper ötlet. Akartam is írni a bejegyzésben, hogy nem nyári torta, hisz bármikor elkészíthető lekvárral. Sőt, a színek annál intenzívebbek lesznek. Várni fogom majd egyszercsak a te verziód, még ha totál más is lesz!

      Törlés