hétfő, június 02, 2014

24 órás diéta combokra és fenékre

Nem ritka, hogy a derék alatti rész, vagyis a combok és fenék vastagabb, kövérebb a test többi részénél. Sokszor nehezebbnek tűnik, és a nap végére a lábak, bokák megdagadnak, a has kitágult és a lábak keménynek és feszültnek tűnnek, un. „oszlop”nak hatnak. Ezen esetekben nem is valós elhízásról van szó, akkor sem, ha a mérleg 2-3 kilóval többet mutat, hanem inkább egy komoly vízvisszatartási problémáról, amit azonban nem szabad könnyedén venni, mert ha hosszú ideig fennáll, átszivárog a szöveteken és lerakódik a bőr mély rétegeiben és blokkolja az emésztést, a vérkeringést, és ezáltal a fogyást is. Aki ebben szenved, keveset és kevésszer megy pisilni, illetve a szervezet zsírégető képességét teszi tönkre.
Mit érünk el ezzel a diétával?
Ezen szupergyors diéta célja az, hogy csinosítson speciális azokon a zónákon, ahol épp szükség van rá, vagyis a derék alatti részen, ezáltal frissebbé és rugalmasabbá teszi a bőrt is
Mikor hajtsuk végre?
Minden egyes alkalommal, mikor úgy érezzük, hogy különösen teltnek érezzük magunkat. Évszakváltás különösen jó lehet, főleg a tavasz kezdetén, de minden alkalommal, mikor kissé túlzásokba estünk a sós ételekkel kapcsolatban. A só ugyanis elősegíti a vízvisszatartást és teltségérzetet ad.
Miért működik?
Ezen 24 óra alatt rengeteg folyadékot fogsz fogyasztani hála a sok víznek, a levesnek, teáknak, cukormentes gyümölcsleveleknek és turmixoknak. Ennek a méregtelenítő kúrának köszönhetően kimosod a szervezetből a lerakódott folyadékokat amik a teltségérzetért felelősek. Ráadásul ezalatt a nap alatt az éhségtől sem fogsz szenvedni, hiszen rengeteget fogsz enni, de elsajátítod a helyes és egészséges étkezési módot, megismervén azokat az ételeket, melyek vízet hajtanak, és tonizálnak.
Egy jótanács: mint mondtam, a só ezalatt az idő alatt nem megengedett, ne használj tengeri sót, használj rózsaszín himalájai sót, ami különösen gazdag ásványi anyagokban és erőteljes depuratív hatású.
A menü:
Reggeli előtt: Negyed órával a reggeli előtt igyál egy pohár langyos vizet egy kanál almaecettel és egy kiskanál juharsziruppal: elősegíti a depurálást és a méreganyagok kiválasztását, amiket az éjszaka folyamán raktározott el a szervezet
Reggeli: 1 pohár mandulatej (feszesítő hatású) kevés zöldkávéval ízesítve (depuratív és zsírégető) és egyél meg egy natúr joghurtot 1 kiskanál lenmaggal és egy kiskanál korpával, 2 szelet barnakenyér vékonyan megkenve szilva vagy sárgabarack lekvárral megkenve, és ha még mindig éhes lennél megehetsz 1 fahéjas főtt körtét
Tízórai: Frissen facsart citrom, grapefruit és narancslé (1-1 gyümölcsből) és 1 szezongyömölcs
Ebéd: kezdj egy édesköménygyökérrel vékonyra szeletelve, amit 1 teáskanál olivaolajjal 1 teáskanál almaecettel és 1 kevés frissen facsart citromlével ízesítesz, ez jó hatással lesz a vesékre, májra, majd 80 g hajdinalisztből készült tagliatelle friss paradicsomszósszal ízesítve, amit bazsalikommal gazdagítunk. Ezután egy cukkini és tofu flan (recept később) jon, ami a puffadtságérzést segít elűzni.
Uzsonna: 1 pohár feketeribizli turmix amit gyömbérrel ízesítünk (nagyon hatásos depuratív és hashajtó hatású, akár kétszer is egy nap, illetve frissít is.Ehhez 100 g feketeribizlit és egy csipet szárított gyömbért kell fél pohár mandulatejben összeturmizolni 40 másodpercig és azonnal meginni
Vacsora: 1 turmix amihez 1 szár fehérítőzellert, 1 csokor szőlőt és egy zöldalmát kell használj. Euztán egyél meg 3 mandulát, 4 fekete olivabogyót és egy adag friss zöldséget. Plus egy tányér zellerleves, majd egy tányér saláta: 2 főtt tojásból, néhány szelet friss hagymából, 1 kanál olivaolajjal kevés édeszeller levéllel csipet himalájai sóval, borssal ízesítve. A salátához akár egy pohár natur joghurtot is ehetünk, amit currzvel, feketeborssal és frissen vágott zöldfűszerekkel ízesíthetünk.

Lefekvés előtt: Egy pohár tea: szőlőlevélből, amit 1ö percig főzünk, leszűrjük, majd fél teáskanál fahájjal, csipet gyömbérrel ízesítünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése