kedd, március 25, 2014

Epres habköltemény

A múltkori epres csupacsokitorta után megmaradt kevés csokis epres töltelék, ami inkább volt epres, mint csokis, ugyanis én 500 g epret turmixoltam le, ami a kivájt mérethez képest túl soknak tűnt, így a felével készítettem el a csokis pudingot. Mivel még az is kicsit sok volt, azt a kevés megmaradt, kb 3 evőkanál csokis mázat a megmaradt összeturmixolt eperhez adtam, ami a hűtőben várt a további felhasználására. Íme, eljött az ideje.
Ez lett belőle:


Kevésbé piros és nagyon tejszínhabos eperköltemény.
Meglehet, hogy elég lett volna 200 ml tejszín, de mint tudjuk, a tavaszi fáradtság ideje alatt sok desszertet kell enni, hisz ahogy angolul mondják, sokkal stresszesebbek "stressed" vagyunk, ami visszafelé olvasva dessert - azaz édességet jelent.
:)
Sok hab egyenlő sok boldogság!



Ötletnek ezt a receptet használtam, elkészítése is ugyanígy történt.
A felvert 400 ml tejszínhez lassú fokozaton járatva a habverőt hozzáöntöttem az epret. Alaposan összedolgoztam, formába halmoztam, megszórtam reszelt pörkölt mandulával és fogyasztásig a hűtőben tárolom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése